Gertrúd, a nevelőnő, akinek ezen a napon kellett elfoglalnia hivatalát az ősi kastélyban.
Ugyanakkor, mikor a kutyafogat a fasorba kanyarodott, a fasor másik felén egy magas, karcsú ifjút pillantott volna meg az olvasó, ha valamilyen üzleti vagy magánügyben történetesen ott tartózkodott volna. Sajnos, nehéz elképzelni, hogy az olvasó éppen pont akkor ott tartózkodjon s így el kell hinnie leírás után, hogy a karcsú ifjúnak főúri vonásai minden további nélkül elárulták magas származását. Nemes ménen ült, melynek vonásai szintén előkelőek voltak, különösen hosszú, lógó orra.
De vajjon ki volt ez a karcsú ifjú, ki lovának minden lépésével közelebb jutott Gertrúdhoz?… Vajjon ki volt ő, vajjon ki?… Ach, igazán, no de csakugyan, ki lehetett?!… Ki? Ki?… Soha nem találja ki az olvasó, ha nem töri a fejét egy kicsit. Senki más nem volt ő, mint az ifjú Ronald.
Végzetesen találkozniok kellett. Egyre közelebb jutottak. Aztán még közelebb. És végre, egy röpke pillanatra, találkoztak. Ahogy eleveztek egymás mellett, Gertrúd felemelte tekintetét s az ifjú két szemet pillantott meg, melyek kifejezésben annyira szemszerüek voltak, hogy például nem voltak négyszögletesek, hanem egészen kerekek. Ronald csak egy pillantást vethetett a kutyafogat utazójára, de az aztán olyan bensőséges volt, hogy aki ennél bensőségesebben néz, az okvetlenül csal.
A szerelem hajnala volt e két tekintet találkozása? Ki tudja? Legfeljebb a szerző. De az még nem mondhatja meg. Tessék várni, különben is kérem az olvasót, ne zavarjon folytonos közbeszólásaival, így nem lehet dolgozni. […]”
Stephen Leacock: Gertrúd a nevelőnő (kanadai író, humorista), “magyarra írta”: Karinthy Frigyes
A teljes elbeszélést itt találod: https://mek.oszk.hu/17100/17150/17150.htm#1
Jó nevetést!